Csíkszentmihályi Mihály a TED pódiumán beszélt az általa „FOLOW” – ként elnevezett jelenségről.
Csíkszentmihályi professzor az USA-ban végezte a pszichológiai tanulmányait és egész eddigi életét a boldogság keresésére tette fel.
A magyar származású boldogság kutató bár élete java részét az USA-ban töltötte, azonban sokszor látogatott haza Magyarországra – és több előadása is megtalálható magyarul a világhálón.
Felismerés
A II. világháború idején 9-10 éves Mihály tapasztalta meg először az általa FLOW-nak elnevezett élményt.
Budapest bombázása közben történt, hogy úgy belefeledkezett egy sakkpartiba, hogy fel sem tűnt neki közben – mi is zajlik körülötte. Megszűnt minden nyomasztó, zavaró és kétségbeejtő – a játék szinte magába szippantotta – megállt közben az idő. Csodálatos élmény volt.
Persze felnőtt korában tudatosodott benne a felismerés, hogy nem mindennapi élmény kerítette hatalmába akkor.
Kutatás
Egyetemi évei alatt a téma iránti elköteleződése csak nőtt, majd ezt követően nagy kutatásba kezdett.
Munkatársai segítségével, több ezer kérdőívet töltetett ki sikeres emberekkel, sportolókkal, tudósokkal, művészekkel. Ezek kiértékelései egy irányba mutattak.
Kérdései arra irányultak :
- hogyan írná le azt az állapotot, melybe kedvenc tevékenysége végzése során kerül?
- mik lehetnek azok a körülmények, melyek ebbe az állapotba juttatják?
Flow
Csíkszentmihályi Mihály professzor azért nevezte Flow-nak a jelenséget, mert egy folyó sodrásához hasonlítja az állapotot, amely magával ragadja az embert.
Fő jellemzői:
- megszűnik az idő érzékelésünk
- elvesztjük az identitás érzékelésünket
- pusztán a cselekvés öröme hajt bennünket
- szinte magába szippant a tevékenység
- közben boldognak érezzük magunkat
Eckhart Tolle – A most hatalma című művében hasonlóan ír – beszél (hangoskönyvben) erről a jelenségről.
Olyan embereknek sikerül főként ebbe az állapotba kerülni, akik tevékenységüket kimagasló fókuszáltság mellett végzik. Olyanok például extrém sportokat űzők, akiknek élete kis hibázás esetén is azonnal veszélybe kerül.
Észrevehető ezeknél az embereknél, a tevékenységükkel kapcsolatban kialakuló függőségi viszony. Csak annak segítségével tudják ezt a kedvelt, boldogságot okozó állapotot elérni.
A Flow haszna
Csíkszentmihályi professzor az egyénben kialakuló boldogság érzés – tudat -flow – áramlás szándékos előidézésén munkálkodott munkatársaival.
A kérdőívek kielemzése során rájöttek több tényezőre, melyek megfelelő arányban történő vegyítése – spontán flow-ba viszi az embert. Ilyen például az adott tevékenységgel kapcsolatos magas szakértelem és a magas lelkesedés vegyítése.
Mivel valamilyen tevékenységen keresztül sikerült általában a flow-t megidézni – ezért Csíkszentmihályi Miihály professzor arra gondolt, hogy elsősorban a munkahelyek megreformálása lehet a legjobb felhasználása. Elkezdtek tehát flow típusú munkahely modelleket kidolgozni – és mára már ez már történelem.
Szerte a világban vannak követői a gazdaság szereplői – vezetői körében a flow-nak – mely milliárdokkal több profitot, elégedett és boldog munkaerőt terem számukra.
0 hozzászólás